Első fejezet

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

Az üldözött

 

 

 

 

Adam Jones éppen azon gondolkodott a gyönyörű esti ég alatt, hogy mi értelme van az ő életének. Vagy, hogy a testvérének miért kellett feltalálnia azt a dolgot, ami miatt ő, Adam Jones meghalhat. Elátkozta azt a percet, mikor testvére elmagyarázta neki annak a dolognak a működését, ami miatt meg fog halni. Miért kellett ezt csinálnia a testvérének? Ha nem találta volna fel azt, amit, akkor még élne az ő testvére, s neki sem kellene meghalnia. Ha nem akar meghalni, valami biztos helyre kell mennie. De hová, ez az egy kérdés foglalkoztatta Adamet.  De előbb, vagy utóbb úgy is rátalálnak, akárhova is rejtőzik. Nem volt mit tenni. Muszáj volt megvárnia a halált. Nem tehetett semmit. És ami a legaggasztóbb volt számára, hogy nem búcsúzhatott el a családjától. Így végződik hát az élete? Egyedül, magányosan az éjszakában, ahol hamarosan meghal. Vagyis éppenséggel nem biztos: ha elárulja a gonosznak a testvére találmányát – ami ilyen rosszaz tett neki -, hogy hogyan kell használni, talán megke-

gyelmeznek neki. De szükségtelen volt találgatni, hogy megölnék-e vagy sem, mivel nem fedi fel a gonosz előtt a találmány titkát. - A szél egy pillanatra felerősödött, s Adam barna haja meglobbant a szélben. - Nem hagyja, hogy annak az erős dologgal, amit a testvére feltalált, átvegye a hatalmat a varázsvilág felett. S aki nem segíti a gonoszt, azt hidegvérrel megölik. És ez a sors várt Adam Jonesre.

   Adam igazából nem a haláltól rettegett. Hanem attól, hogy ha kiszedik belőle hogyan kell használni azt a dolgot, akkor miatta fog meghalni több ezer ártatlan. Félt tőle, hogy miatta fog meghalni a nép. Ezért is menekült. De valami visszahúzta őt, ami miatt nem akart tovább menni.

   A mi történetünk a varázsvilágban, egy gyönyörű, csillagos éjszakán veszi kezdetét, ahova Adam menekült, a gonosz elől. De tudta, hogy rá fognak találni nemsokára. Akár már ebben az órában. Ha lehetett volna egyetlen egy kívánsága, az lett volna, hogy elbúcsúzhasson a csa-

ládjától. De olyan messze volt már a lakástól, ahol lakott és evett, ivott és aludt. Oly messze, hogy mire odaérne, a gonosz már elkapná őt. Nem vállalhatott volna még nagyobb veszélyt. Ha eljutott ilyen messze, ahol talán nem találnak rá egyhamar, (vagy rögtön rátalálnak) nem kellene a házához menni. És azért nem tudott elbúcsúzni a családjától, mert nem onnan indult.

Nem lett volna alkalma egy kis szünetet tartania menekülése közben. De nem akart úgy meghalni, hogy nem köszön el szeretteitől, s abban reménykedett, hogy a szülei majd kitalál-

nak valami okosat, hogy ne kelljen meghalnia, vagy hatalomra segítenie a gonoszat.

   Két nap telt el. A fiú már a lakásánál volt. Észrevétlenül elsomfordált az ajtóig, csettintett egyet, s már ki is nyílt az ajtó, s egy újabb csettintés hallatára be is zárult az. A szülei már biz-

tosan aludtak, mivel éjszaka volt. De tévedett. Ahogy bezáródott az ajtó, s megfordult, két ember került a szeme elé. Egy nő és egy férfi. A nő hirtelen felkiáltott.

- Adam! Hova tűnté… - kezdte üvöltve, remegő hangon, de Adam közbeszólt.

- Anya! Sss… Jól vagyok! – tehát a nő Adam anyukája, akit Dianának hívnak. A férfi pedig az apja, James. A „jól vagyok”-ot elég túlzásnak tartotta Adam, mivel lehetséges, sőt biztos, hogy meg fog halni.

- Hová tűntél ennyi időre? – kérdezősködött Diana, s közben végigmérte Adamet, hogy nincs e rajta valami sérülés.

- Minden rendben? – kérdezte az apja is, James.

- Nem egészen! De menjünk beljebb! – tessékelte beljebb Adam a szüleit a saját házukban.

Mikor bementek a nappaliba, ahol koromsötét volt, James csettintett kettőt, mire gyertyák repültek a nappaliba, s egy-kettőre égni is kezdtek. Adam ezt cseppet sem tartotta furcsának, mivel ő, és családja mind varázslók. Leültek mind hárman, s Adam belekezdett a történetbe.

- Na, szóval. – Kezdett bele Adam – Tudjátok, hát… Nickről és rólam van szó. – Erre könnybe lábadt az anya szeme. Nehéz volt a másik fiáról beszélnie, akit nem régen öltek meg.

- Arra kérlek titeket, hogy ne szakítsatok félbe, és ne kérdezősködjetek a történet végén. Nem akarom, hogy ti is bajba keveredjetek! Na, akkor, igen. Én és Nick. Tudjátok, hogy Nick sokszor kísérletezett varázstárgyak készítésével. Ez eddig rendben is van! De azt ti nem tud-

játok, hogy sikerült is neki az egyik. – Az anya már nyitotta volna is a száját, de fia felemelt a kezét, ami csak annyit jelentett: stop! – Egy olyan, aminek nagy hatalma lehet, ha ügyesen használják. És azt sem tudjátok, hogy miért kellett meghalnia neki. A válasz egyszerű: a ta-

lálmánya miatt. – A szülőknek káprázott a szeme, s Adam leolvasta az arcukról: Egy buta varázstárgy miatt kellett meghalnia a fiunknak… De Adam csak a történetet folytatta – Nem mondom el nektek, mit tud az a dolog, amit feltalált aznap a bátyám. – Az anya már közbe is szólt volna, de inkább nem szólalt meg, s folytatódott a mesedélután – Azért nem, mert nem akarom, hogy bajba keveredjetek miatta, mint ahogy én. – A szülők nem értették mire akar ki-

lyukadni a fiuk, ezért várták a folytatást – Azért tűntem el, mert el akarnak engem kapni. És mielőtt kérdezősködni kezdetek elmondom, hogy miért. – tette hozzá Adam, mert látta, hogy a szülei nem bírják tovább ezt – Nicktől kellet volna megtudnia a gonosznak, hogy hogyan lehet használni azt a dolgot, amit nem árulok el, hogy mi. De sejtem, hogy annyira feldühítette őket Nick, hogy… szóval megölték. Ezért vadásznak most rám. Azért, hogy kiszedjék belő-

lem azt, hogy hogyan kell használni azt a bizonyos tárgyat. Mert Nick úgy csinálta meg, hogy ne tudja bárki használni. Azért, mert nagy ereje van. Ezért keresnek engem. Tudják, hogy Nick elmondta nekem, annak a dolognak a titkát azon az éjszakán. El kellett menekülnöm. – Adam kis szünetet tartott, megköszörülte torkát, majd folytatta. – De visszajöttem. El kellett nektek mondanom nektek egy-két dolgot, amit most teszek éppen. Hogy visszatérjek a történethez: Elmenekül-

tem, de visszajöttem. De amint ezt elmondtam, elindulok. És ha megtalálnak engem, akkor azt akarják, hogy mondjam el annak a tárgynak a titkát. Természetesen nem fogom hatalomra se-

gíteni a gonoszt, ezért nem fogom elmondani. És akkor meg fognak ölni. Ez volt az egyik dolog, amit mondani akartam. – Erre Diana sírva fakadt.

- A másik. – Szólalt meg ismét Adam. – Ne kutassatok majd se utánam, se Nick találmánya után. Ha valami kiderül arról a dologról, amim most a gonosz markában van már, akkor leigázza az egész világot! Az egészet! Úgyhogy vigyázzatok! Nem tudhatják meg, hogy ma éjjel beszéltünk. Azt sem tudhatják, hogy a városban voltam az éjszaka. Semmit sem tudhat-

nak! Értitek? Senki! Még a barátaink sem! De emlékeztetlek titeket: ha valakinek beszéltek a ma éjjelről, akkor az én életemet teszitek ki veszélynek!  - A gyertyák már csonkig égtek, de a Jones család egy cseppet sem foglalkozott egy élettelen gyertyával. A szülők le sem vették a fiukról a tekintetüket. Csak néztek a fiukat, s azon gondolkodtak, hogy vajon igaz-e ez a történet. Vagyis éppenséggel olyan sötét lett, hogy nem nézték, csak arra a pontra meredtek, ahova Adam leült.  A szülőket nagyon váratlanul érintette Adam ilyen komolysága. Nem nagyon akartak hinni neki. Adam végül felállt, egy csettintéssel új gyertyákat, s azokra lángot varázsolt. Az ajtó felé vette az irányt, de anyja megragadta a kar-

ját, s így szólt: Többet akarok tudni Nick találmányáról, ami ilyen fontos volt a kis történetedben! És miért lennél veszélyben? – Adam habozott, majd közölte édesanyjával:

- A tárgy segítségével bármit megtehet a gonosz. Nick egyedül nekem mondta el a titkát, és igyekszem nem terjeszteni annak a varázstárgynak a titkát, ami talán majd a vesztünket is okozhatja. A gonosz tudni akarja, hogy hogyan használhatja. Azt már tudja mire képes, de azt nem tudja, hogy hogyan kell használni. Csak én és Nick tudjuk. Vagyis az élők közül már csak én. És nekem el kell mennem minél messzebb. Ne higgyétek, hogy a haláltól félek. Hanem attól, hogy ahol én élek és eszek, és ahol barátaim vannak, mind miattam pusztuljon el. Senki mástól nem tudhatják meg a titkát, csakis tőlem. – Adamnek csillogott a szeme a könnytől. Nehéz volt a halott testvéréről, valamint arról beszélni, hogy csak két szörnyű lehetősége van: Ha elmenekül, és nem segít a gonosznak, megtalálják őt. Ha a gonosz nagyon dühös akkor a legjobb barátját is képes megölni – ezt már tudta Adam. A másik választása pedig az volt, hogy az ő segítségével veszi át a gonosz az uralmat. És miatta halhatnak meg sokan. Nem akarta veszélybe sodorni egy egész népet, a testvére találmánya miatt. Úgyhogy inkább menekült, ami azzal járhat, hogy hamarosan megölik. De inkább egy, mint több ezer.

- Adam, mond, hogy csak tréfálsz! – szipogta Diana.

- Bár úgy lenne… - mondta Adam, s ő is remélte, hogy hamarosan felébred ebből a szörnyű rémálomból. De ez nem történt meg. Ugyanott állt. A házban, ahol eddig élt, de nem sokára el kell mennie onnan örökre.

- Adam! Ha igaz is, hol lennél nagyobb biztonságban, mint itt… - kezdett bele a mondatba az apa, de Adam félbeszakította.

-… ahol ismernek, és könnyedén elárulhatnak. Pompás! – gúnyolódott a tizenhat éves fiú.

- Mi megvédhetünk! – szólalt meg újra az apa, az anya pedig csak egyre sírt.

- Akkor ti is veszélybe kerülnétek! Vagy már veszélyben is vagytok! De amíg a gonosz nem tudja, hogy beszéltetek-e velem vagy Nickkel addig talán biztonságban vagytok! De jobb lenne, ha elmenekülnétek! Sőt! – a hold fénye beszűrődött az ablakon át, s halványan megvilágította a fiú arcát. S látszódott, hogy könnyezik.

- Adam, engem te érdekelsz. Legalább te maradj meg egyetlen fiamnak! – hangzott James fátyolos hangja. Az anya erre még jobban sírt.

- Nekem ti fontosak vagytok! És inkább egy, mint három. Vagy több ezer, nem igaz? – vonta fel szemöldökét Adam.

- Ez más!

- Nem, nem más! Miért lenne más? Mi más? Éppen rólunk mondtam példát? Mi annyira más? – csattant fel Adam, könnyezve.  Mindenki hallgatott.

- Adam… - szólalt meg végül Diana, de annyira sírt, hogy nem tudott tovább beszélni.

- Mennem kéne, mielőtt rám találnak! – mondta Adam, s elbúcsúzott. – Szisztok! – s már indult is, de anyja megfogta a csuklóját, s legyűrte könnyeit, és megszólalt.

- Adam, nem mehetsz el! – mondta még mindig szipogva.

- Ha itt maradok, akkor rögtön rám találnak! – Adamnek kezdett elfogyni a türelme.

- Adam! Itt maradsz! – emelte fel a hangját Diana.

- Nem! – felelte Adam. – Ha itt maradok, akkor rögtön elkapnak. És valaki biztos, hogy meg fog akkor halni, ha engem megtalálnak! Fogjátok fel végre! – Mindenki némán állt tovább. Egymásra pillantottak egy másodpercre majd elfordultak. Ez így folytatódott még egy percig, mikor végül ismét megszólalt Adam.

- Megyek! – s megindult az ajtó felé, de ismét meg kellett állnia, mert az apja megszólította.

- Adam!

- Tessék?! – emelte fel a hangját Adam.

- Min dolgozott Nick? – kérdezte az apa.

- Ezt már egyszer elmondtam. – szögezte le Adam. – Nem á-rul-ha-tom el! – szótagolta Adam, aki már dühös volt a szüleire, amiért megnehezítik a dolgát. Minél több időt tölt szüleivel, annál jobban fognak neki hiányozni.

- Adam, addig nem engedlek el sehová, ameddig ezt nem mondtad el! – jelentette ki James. – És egyébként sem engedlek el innen. Hová mennél? – Most telt be a pohár Adamnél. JÓLVAN! LEGYEN! ELMONDJA! DE HA VALAMI ROSSZ TÖRTÉNIK, AZ NEM AZ Ő HIBÁJA LESZ! És elmondta. Minden egyes részletet elmondott a szüleinek, közben ezekre gondolt: Ha megtudják, hogy jártam itt. De még ennyi időre… Ez már feltűnő lehet az ellenségnek, hogy menekülök és elkezdek mesedélutánt tartani… Telt az idő… A hold ragyogása most még fényesebb volt, mint eddig, s megvilágította a szülőket, akik idő közben helyet foglaltak fiukkal együtt a kanapén.  Adam most tért csak rá arra, hogy mire használható az a varázstárgy, amit a testvére talált fel. Eddig csak arról beszélt, hogy hogyan csinálta meg azt.

   Miután elmagyarázta Adam pontosan azt, hogy mire lehet használni, visszakanyarodott ahhoz a történethez, amikor Nick elmondta neki, hogy mire képes. Mikor végül elhallgatott, az anya rögtön megszólalt.

- Az a rész le maradt, hogy hogyan kell használni. Te mondtad, hogy azt találta ki… Nick, hogy ne tudja bárki használni, ezért csinált vele valamit.

- Hát igen. Csinált vele. Jó varázsló volt. Nagyon jó. – váltott témát Adam. Gyorsan el akart menni, meg nem is. El akart menni, mert meg fogják találni. Viszont szívesebben maradt volna, ott ahol van. A szüleivel együtt, a kanapén. De akkor már biztos, hogy veszélyben lennének a szülei, ha itt maradna. 

   Adamet szorította az idő. Már úton lehetnek ide – gondolta. Megtalálják. Befejezte a varázstárgy történetet, amit Nick készített el, s már állt is fel, és megindult az ajtó felé. – Immár harmadszor. Biztos volt benne, hogy az apja vagy az anyja megint megállítják őt. S jóslata be is következett.

- Adam, várj! – szólt könyörögve az anya. – Nem mehetsz el! – Adamnek nagyon elege lett ebből. Miért nem képesek felfogni a szülei, hogy miről beszél?!

- El kell mennem! És már legalább százszor elmondtam miért! – csattant fel Adam, s vörös arccal ránézett anyja tengerkék színű szemébe, amin mintha könnyek csillogtak volna mint az égbolton a csillagok. Adam most már nem sírt. A düh elfeledtette vele a nagy bánatát, hogy el kell hagynia ezt a helyet.

- De... – motyogta Diana.

- Elegem van belőletek! Hagyjatok békén! – ordította Adam, s a többi házban fény gyulladt, s néhány kíváncsiskodó szem nézett ki az ablakokon. De Adam nem foglalkozott velük. Folytatta az ordibálást. – Azt hiszed, én nem maradnék itt szívesebben? Hogy nem üldögélnék itt szívesen? Mi? Azt hiszed én akartam ezt az egészet? – Az anya sírva fakadt fia szavain, s csak tátogott. Adam zöld szeme csillogott a hold fényétől, s mit sem törődve szüleivel, kiviharzott az ajtón, s becsapódott az ajtó, de az mindjárt ki is nyílt, s kilépett rajta a Jones házaspár. Az anya még mindig sírt. Adam nem törődött velük, csak ment és ment. De valami eszébe jutott: el akart búcsúzni a családjától, mielőtt meghal. Azért jött ide, meg hogy elmondjon pár dolgot. És most csak úgy elmegy. Megállt, s sóhajtott egyet. Kövér könnycseppek futottak végig orcáján. Majd megfordult, szeme csillogott, de már nem könnyezett. A szülei utolérték őt, majd megálltak fiuk előtt.

         - El kell mennem. – mondta Adam. – Nincs más megoldás. El kell bújnom.

- Ígért… Ígérd meg, h-hogy v-visszajössz! – nyögte ki Diana, a könnyáradat közepette.

- Megígérem! – felelte Adam, s már ő is ismét sírt. – Visszajövök! Ígérem!

Adam megfordult, s továbbállt.

 

 

 

*

 

 

 

- Maga gyengeelméjű! Hol voltál? – hangos üvöltés hallatszott egy sötét szobában. Két férfi állt a szobában. Egy magas, kissé hosszú, fekete hajú férfi volt az egyik. Az ordította le a másikat, aki kisebb volt, s szintén fekete haja volt, valamivel, rövidebb hajjal.

- Darharton! – hangzott a rémült felelet.

- És ki mondta, hogy oda menj?! Weitlandot mondtam te idióta! – csapott az asztalra a magasabbik férfi. A másik férfi nem szólt. Félt, hogy valami rosszat mond. Végül elkanyarodott a témától az alacsonyabbik férfi, és így szólt.

- Úgy tudtam társak vagyunk, Rickman!

- Oh. Hát persze… – hangzott a gonosz felelet. A Rickmannek nevezett férfi torkánál fogva megragadta a másikat, s ezt sziszegte oda neki. – Örülj, hogy még élsz, Tonkin! – Tonkin, akit Rickman felemelt, s teljes erőből a torkát szorongatta, gyorsan kapkodott a levegő után, majd elengedte, s Tonkin a földre pottyant.

- Úgy látom, hogy a saját kezembe kell vennem a dolgokat! – mondta Rickman inkább magának, mint Tonkinnak. – Igen. Az lesz a legjobb.

- Bölcsen döntöttél! – motyogta a még mindig földön ülő Tonkin. Tonkin nem tudott mást mondani. Megdermedt a rémülettől, s Rickman szemébe nézett. Rickman hallatott egy gonosz kacajt, majd folytatta.

- Csak el kell jutnom Weithlandra. Semmiség az egész.

- Öhm, bocsáss meg, de honnan tudod, hogy Weithlandra készül menekülni? – kérdezte félősen Tonkin. Rickman most gonoszan felkacagott, majd Tonkinhoz fordult, aki időközben feltápászkodott a földről.

- Maradjunk annyiban, Tonkin, hogy megbízható forrásokból értesültem a hírről! – még egy gonosz kacaj. Tonkin megborzadva meredt Rickmanre.

- Értem… És én miben segíthetek…? – kérdezte Tonkin.

- Te ne avatkozz bele ebbe a dologba, amíg én el nem kaptam. – hangzott a felelet. – Én fogom elkapni a fiút. És esküszöm, megölöm a fiút, ha nem hajlandó nekem segíteni. Elkapom azt az Adam Jonest!

 

 

 

*

 

 

 

Valahol egy padláson két személy állt. Egy nő és egy férfi. A nő egy fehér gömböt vitt az asztalhoz, s a két személy megállt a gömb előtt. Egy pillanatig mindketten mozdulatlanul álltak, majd a nő hirtelen felkapta a kezét, és a gömbre helyezte.

- Beszélni akarunk Bill Rickmannel! Beszélni akarunk Bill Rickmannel! – suttogta a nő.

A gömbön hirtelen egy arc jelent meg. Rickmané. S a gömbben lévő Rickman hirtelen megszólalt.

- Minden rendben van? Még mindig úgy van, hogy az a fiú, Nick testvére, Weithlandra menekül? – kérdezte.

- Igen! Elmondta nekünk. – felelt a gömb előtt álló férfi.

- Remek! Hamarosan indulok Weithlandra! – mondta Rickman. Egy pillanatig mindenki csak hallgatott, de utána a nő hirtelen megszólalt.

- Tudja! Tudja mi az a dolog. Már mesélt róla. De nem mondta el azt, hogy hogyan kell használni. Hiába faggattam. Sajnáljuk!  – mondta.

- Hm. Sebaj. Úgy is meg tudom tőle! – mondta Rickman, s gonoszan felkacagott. – De nincs időnk csevegni. Meg kell keresnem Jonest! Köszönöm az eredményes munkát! Viszlát!

A nő visszatette a helyére a gömböt, s elégedetten sóhajtott. Odasétált a férfihoz, s súgott neki valamit, majd újra a gömb elé sétált, és még egy pillantást vetett felé. Odalépett a kis ablakhoz, s a holdfény megvilágította az arcát. Ő volt az. Diana… Diana Jones…

 

 

 

*

 

 

 

Adam közeledett Weithland felé. Úgy érezte ott nem fognak rátalálni. Elhagyatott kis város, ahol szinte senki sem lakik. Ott jól elrejtőzhet a gonosz elől. Adam azonban nem tudott az ellenségei ma esti tevékenykedéseiről, s így nyugodtan ment előre. Úgy érezte hamarosan teljes biztonságban lesz, ugyanis nem tudta, hogy Rickman már úton van érte, Weithlandra.

   Rickman már Adam nyomában volt. Érezte a győzelem ízét. Végre, ennyi év után, ő uralkodhat! Mennyi munka árán, de végre eljött ez a nap is. A nap, amikor új korszak köszönt a varázsvilágra, ő általa, az új vezető által. Miközben közeledett Weithland felé, s ezekre gondolt, hogy ő lesz a vezér, gonosz kacajokat hallatott.

 

 

 

Oldal: Első fejezet
Egy izgalmas, és egyben humoros történet. Nem árt beleolvasni! - © 2008 - 2024 - egyizgalmastortenet.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat